16. Népvándorlás kor
Valeria tartomány, és így Sopianae, egyre pislákolóbb római életével kell számolnunk a 4. század első évtizedeiben. Az egyik nagyobb csapás 405-ben érte a települést, amikor Radagaisus (gót uralkodó) vezetésével hatalmas barbár tömeg vonult át a területen, pusztítva a pannoniai tartományokat. Ennek következtében a lakosság tömeges menekülésbe kezdett, és Itáliában kerestek maguknak biztonságosabb otthont. Ezekben az években a város tehetősebb lakosságának egy része csatlakozhatott a menekülőkhöz, a közép-és alsó néprétegek helyben maradtak. A 430-as években a legyengült és legsebezhetőbb Valeria tartományt a rómaiak szerződéssel átadták a hunoknak. Ez pedig Róma részéről nyilvánvalóvá tette a területről való végleges lemondás beismerését. Tehát, Sopianaeban fokozatosan szűnt meg a római élet az 5. század elején, és a hun fennhatóság évtizedeiben, majd ezt követően a maradék lakosság fokozatosan asszimilálódott az Alföld felől érkező népességgel.
A feltárások során nyilvánvalóvá vált, hogy a barbár lakosság behúzódott a nagyobb temetői épületekbe, köztük az Ókeresztény Mauzóleumba. Az itt található 1. számú márvány szarkofágot több száz évvel a temetkezések után szekercével szétverték, az ásatás során meg is találták ezt a szerszámot, maradványai, több száz kilónyi márványtöredék a padlón hevert. A csontvázakat szétdobálták, így nem lehetett megállapítani, hogy mely vázak tartoztak a Mauzóleum alsó részén elhelyezett három szarkofághoz. A sírokat nem azért verték szét, hogy kirabolják őket, hiszen erre elég lett volna lyukat fúrni az oldalukba, hanem, hogy helyet szorítsanak maguknak a szűk helyiségben. Sajátos jelenség, hogy a hosszanti falakba, egymással szemben, 2-2 lyukat mélyítettek. Ezekbe a lyukakba keresztirányú gerendákat húztak, és erre deszkapadlót tettek le. Az épület ÉNy-i sarkánál pedig három kemencét létesítettek. Így teremtették meg az élet primitív feltételeit az épületen belül.