Az oldalainkba ágyazott Google Adwords kódja marketing célokra, valamint a Google Analytics kódja a látogatottság méréséhez sütiket használ.

Adatkezelési szabályzat Elfogadom!

Világörökség Pécs

hu

Múzeumpedagógia

Világörökség – rendhagyó történelemóra

Intézményünk a 2014/2015 őszi tanévtől kezdődően minden pécsi általános iskola 5. évfolyama, és minden pécsi középiskola 9. évfolyama számára lehetővé teszi, hogy egy osztály egy alkalommal térítésmentesen részt vehessen egy rendhagyó történelemórán a Cella Septichora Látogatóközpontban.

A Cella Septichora Látogatóközpontban megszervezett múzeumi órák hátterét az állandó kiállítást képező, 1600 éves késő római sírépítmények adják. Így programjaink egy adott, állandó installáció rendkívüli színhelyén zajlanak.

Elsődleges célunk, hogy a résztvevőkkel megismertessük a pécsi Világörökségi helyszínt, Pécs ókeresztény temetőjét, a II-IV. században itt élő pogány és keresztény lakosság temetkezési szokásait. Ugyanakkor Sopianae késő római kori mindennapjainak bemutatására is nagy hangsúlyt fektetünk, hisz a temetők minden régészeti korszak társadalmának leghűbb tükörképei.

A legfőbb célkitűzés, hogy felelősséget érezzenek a pécsi Világörökségért, hiszen csak azt tudjuk megfelelően őrizni, és ahhoz ragaszkodunk, amit ismerünk, és ami hozzánk tartozik.

Az órákat minden tanévben november 1-től április 30-ig a Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. munkatársai tartják.

A foglalkozások előzetes regisztrációhoz kötöttek.

További részletekért az alábbi elérhetőségeken tájékozódhatnak:

Poulet Daniel

világörökségi referens

tel: +36 20 479 8566

e-mail: poulet.daniel@zsn.hu

 

 


 

Az antik temető titkai


Örökségpedagógiai program a Cella Septichora Látogatóközpontban

Pécs város római kori elődje, Sopianae késő római, ókeresztény temetőjének egy része 2000-ben felkerült a világörökségi helyszínek közé. A kultúrtörténeti kincs minősítést azzal az indokkal érdemelte ki, hogy a feltárt leletegyüttes építészetében és falfestészetében rendkívül sokoldalúan és összetetten szemlélteti a Római Birodalom északi és nyugati provinciáinak korai keresztény temetkezési építészetét és művészetét.

Több száz téglasír, több tucat kőből és téglából épített kisebb sírkamra, valamint nagyobb méretű temetői épületek találhatók itt. Ezeknek egy része festett, belső terük bibliai jelenetekkel és szimbólumokkal díszített, ami tovább növeli az emlékegyüttes egyediségét, egyetemes kulturális értékét.

Az ókeresztény sírépítmények egy épületben történő bemutatása, a létrejött nagyszabású terek indokolják, hogy a különös státusú műemlék együttes helyet-teret adjon közművelődési-múzeumpedagógiai tevékenységeknek is.

A Cella Septichora Látogatóközpontban megszervezett foglalkozások, múzeumi órák hátterét az állandó kiállítást képező 1600 éves késő római sírépítmények adják. Így egy adott „állandó installációba”helyeződnek programjaink.

A látogatók számára szeretnénk kézzelfoghatóbbá tenni az 1600 éves történelmi környezetet, a mai kor technikai elvárásainak és lehetőségeinek segítségével. A múzeumi oktatás egyik nagy előnye az iskolai oktatással szemben egyrészről magában a múzeumi térben, az oldottabb légkör megteremtésének lehetőségében rejlik. Ezt az alapvetően meglévő előnyt szükséges még erősíteni azáltal, hogy olyan programokat, olyan tevékenységformákat kínálunk látogatóink számára, melyek szórakoztató jellegük, aktivitásuk vagy interaktivitásuk révén lehetővé teszik a hatékonyabb tanulást.

A későbbiekben tovább bővül a Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. múzeumpedagógiai programkínálata. A projekt célja a Kft. üzemeltetésébe tartozó épített és tárgyi örökségi elemeknek: Pécs/Sopianae Ókeresztény temetője, Középkori Egyetem, Zsolnay Kulturális Negyed, és az általuk közvetített szellemi hagyatéknak élményszerű és hiteles interpretációja a kulturális ipar (média, előadó-művészet, építészet, tárgyi örökség, on-line szolgáltatás, tudomány), valamint a kreatív iparágak (iparművészet, képzőművészet, digitális technika) bekapcsolása révén.

 


 

 

Óvodásoknak ajánljuk:


Örökségműhelyek

Idézzük fel az egykori Római Birodalom fennhatósága alatt virágzó Sopianae városának mindennapjait, társadalmi környezetét!


Bibliai történetek – mozaikkészítés

Az ókeresztény szimbólumvilág és a pécsi ókeresztény temető bibliai jeleneteinek értelmezése. Kutasd fel a pécsi ókeresztény temetőben rejtőző titokzatos ókeresztény szimbólumokat! Ismerkedj meg az ókori mozaikkészítők munkájával, hogy te magad is elkészíthesd a saját mozaikképedet!


Gyerekjátékok a római korban

Az antik világban a gyerekek életének java részét ugyanúgy a játék töltötte ki, mint ahogy ma a tiéteket is. Most pár órára belebújhatsz egy római gyermek bőrébe, és kipróbálhatod szórakoztató, néha ügyességet igénylő érdekes játékait.

A foglalkozások időtartama: 60 perc


 


 

 

Általános iskolásoknak ajánljuk:


1. Helytörténeti séták – rendhagyó múzeumi órák

a. Történelemórák kicsit másként, iskolapad helyett az 1600 éves temető izgalmas romjai között.
- Az antik Pécs, Sopianae története
- A kereszténység elterjedése, az ókeresztény Sopianae
- A pécsi világörökség megtekintése feladatokkal
(temetkezési szokások, a sírkamrák díszítésének szimbolikája)
- A középkori Pécs régészeti emlékei
(a pécsi világörökségi helyszín középkori emlékei: séta a Dóm téren, a tér középkori látnivalói, a Püspökvár)

A foglalkozások időtartama: 60 perc

b. Az iskolák saját szervezésű történelem órái a Cella Septichora Látogatóközpont történelmi környezetében.

2. Örökségműhelyek

Idézzük fel az egykori Római Birodalom fennhatósága alatt virágzó Sopianae városának mindennapjait, társadalmi környezetét!

Bibliai történetek – mozaikkészítés

Az ókeresztény szimbólumvilág és a pécsi ókeresztény temető bibliai jeleneteinek értelmezése. Kutasd fel a pécsi ókeresztény temetőben rejtőző titokzatos ókeresztény szimbólumokat! Ismerkedj meg az ókori mozaikkészítők munkájával, hogy te magad is elkészíthesd a saját mozaikképedet!

Gasztronómia az antik világban

Beszélgetés a római kori lakomákról, az előkelő római polgárok étkezési szokásairól, a korabeli eszközökről, edényekről, bútorokról, az étkezési kultúráról. Idézzük fel játékosan a római lakomákat, és készítsük el az ókori ínyencségeket a híres római szakács, Apicius receptjei alapján!

Divat a római korban

Készítsük el közösen a császárkori római női és férfi viselethez tartozó ruhadarabokat és ékszereket, melyeket a mindennapok során használtak!


Gyerekjátékok a római korban

Az antik világban a gyerekek életének java részét ugyanúgy a játék töltötte ki, mint ahogy ma a tiéteket is. Most pár órára belebújhatsz egy római gyermek bőrébe, és kipróbálhatod szórakoztató, néha ügyességet igénylő érdekes játékait.

A foglalkozások időtartama: 120 perc

3. Expedíció az időkapszulák nyomában

Pécs városának 1600 éves temetője üzen a sírkamrák mélyéről. Kalandos felfedező útra csábítunk a pécsi világörökségi helyszínre, ahol titokzatos időkapszulák után kutatva ismerheted meg a régmúlt idők történeteit. Rakjuk össze múltunk töredékeit, hogy a közös munka eredményeként táruljon elénk az egykori város temetőjének képe!

A foglalkozások időtartalma: 120 perc


4. Gyermek-tárlatvezetések

Tíz hetes felkészülés során történészek, régészek, képzőművészek és építészek mutatják be a pécsi ókeresztény temetőt diákoknak, akik közül a legjobbak már önálló idegenvezetőként tarthatnak tárlatvezetést a fiatalabb korosztálynak, így jobban felkeltve az érdeklődést.

 


 

 

Középiskolásoknak ajánljuk:


1. Helytörténeti séták – rendhagyó múzeumi órák

a. Történelemórák kicsit másként, iskolapad helyett az 1600 éves temető izgalmas romjai között.
- Az antik Pécs, Sopianae története
- A kereszténység elterjedése, az ókeresztény Sopianae
- A pécsi világörökség megtekintése feladatokkal. (temetkezési szokások, a sírkamrák díszítésének szimbolikája)
- A középkori Pécs régészeti emlékei (a pécsi világörökségi helyszín középkori emlékei: séta a Dóm téren, a tér középkori látnivalói: a Püspökvár)

A foglalkozások időtartama: 60 perc

b. Az iskolák saját szervezésű történelem órái a Cella Septichora Látogatóközpont történelmi környezetében.

2. Cellactivity

Tárlatvezetést követően a pécsi világörökségi helyszín, és Sopianae római korának témakörére vonatkozó activity során eleveníthetik fel a diákok a program során szerzett ismereteiket.

A foglalkozás időtartama: 90 perc

A programok nem előre meghatározott időpontban zajlanak, munkatársaink a jelentkező csoportok igényei szerint szervezik a foglalkozásokat. Jelentkezni és a programok részleteiről érdeklődni az alábbi elérhetőségeken lehet:

Poulet Dániel

világörökségi referens

e-mail: poulet.daniel@zsn.hu,

tel: +36 20 479 8566

 

Jegyértékesítéssel és programinformációval kapcsolatban információkérést, csoportok bejelentkezését az info@pecsorokseg.hu e-mail címen várjuk.
Telefon: +36 72 224 755 web: http://www.pecsorokseg.hu

  

A múzeumpedagógiai foglalkozások díja

A foglalkozásokon való részvétel díja 1.100 Ft / fő, valamint 5.000 Ft / csoport.